1976-ban született Székesfehérváron, 1996-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára, azóta Budapesten él. Tanulmányai befejeztével 2000-ben szerzett diplomát. Már az egyetemi évek alatt is számos zenei formációban vett részt, melyekkel lemezeket készített, valamint itthon és külföldön több rangos fesztiválon is szerepelt. Tagja volt többek között a Laokoón Csoport, a Párniczky András Quartet, a Kolinda, a Future Cafe és a Transform Quintet nevű együtteseknek is. A tisztán zenei produkciók mellett színtársulatokkal is dolgozott, játéka hallható volt pl. a Krétakör "Nexxt" c. előadásában és az abból készült filmben is. A darab bemutatásra került többek között az Avignon-i színházi fesztiválon is Franciaországban. A Ghymes mellett jelenleg a Chalaban együttes és a Spencer Hill Magic Band tagjaként koncertezik, készít lemezeket. Korábban a PTMA Alapítvány Erkel Ferenc Zeneiskola Jazz Tanszakán, azaz a "Postás"-ban tanított, az intézmény megszűnte után a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatja pedagógusi tevékenységét.
2001-től dolgozik a Ghymes együttessel.Kapcsolódó anyagok:Jelasity Péter honlapja